Hétfájdalmú Szűz, szept. 15.: 1. a →Boldogságos Szűz Mária neve, mely szenvedéseire utal. A szó szoros értelmében a kereszt alatt álló Mária neve: →Fájdalmas Anya. A ~ kifejezés az életét végigkísérő szenvedések alapján mondja Máriát hétfájdalmúnak (a →hét a teljesség száma). - 2. Ünnep a →Szent Kereszt felmagasztalása utáni napon (IX. 15.). Mária hét fájdalmát az Egyh. →fájdalmas pénteken is számontartja, de ez a nap a nagyböjt ősi lit. rendjében mindig megmaradt jövevénynek. A ~ ünn-ét először a →szerviták kezdték ünnepelni szept. 3. vasárnapján. 1668: kapták meg a p. jóváhagyást. VII. Pius 1814: az egész Egyh-ra kiterjesztette, X. Pius IX. 15-re tette át. - A kultusz eredetét még nem sikerült tisztázni. Kibontakozása vsz. a keresztes háborúk Szentföld-élményében és a nyomában születő passió-misztikában keresendő. Fölvirágoztatása körül különösen a koldulórendek, főleg a ferencesek, majd önállóbban a →szerviták buzgólkodtak. - A ~ kultusza az evang-ra (Mt 2,13: Egyiptomba menekülés; Lk 2,35: Simeon szavai; 2,48: a →tizenkét éves Jézus; Jn 19,25: a kereszt alatt) és a hagyományra megy vissza (→Mária hét öröme és fájdalma). A kultusz megalapítójának a legenda János evang-t tartja: János nagyon szerette volna látni mennybevitele után a Szűzanyát. Az égbe ragadtatott és hallotta, hogy Jézus nagy kegyelmet ígért azoknak, akik Mária anyai fájdalmát tisztelik. - Egy másik változat szerint Nikodémus és Arimateai József azon a helyen, ahol Mária Jézussal a Kálváriára menet találkozott, tp-ot épített, sőt külön rendet alapított a Fájdalmas Szűz tiszt-ére. Ez lenne a szervita, a m. nép ajkán servita rend, amelyet később 1240: a Hét Szent Alapító Firenzében új életre keltett. - A szerviták a ~ ünnepét búcsúkiváltságokkal ünnepelték először Au-ban, majd hazánkban is. Főleg egri tp-uk lett épp a ~ kultusza révén nagy zarándokhely. Az egri kultusz nem korlátozódott a búcsúnapra, szept. 3. vasárnapjára, hanem szinte az egész esztendőre kiterjedt: két évszázadon át, vsz. az I. vh-ig, virágvasárnaptól kezdve mindenszentekig, minden hónap 3. vasárnapjának du-ján a szerviták tp-ából körmenet vonult az egri vár Kálváriájának 7 stációjánál és keresztjénél végzendő ájtatosságra. Sajátos egri szőlőműves terminus: fájdalmasra szed, vagyis már a fájdalmas búcsúra megszüretel. -

Nem lett ugyan búcsújáró hely a pesti szervita tp. (→Belvárosi Szent Anna templomigazgatóság, V. ker. Martinelli tér), de a környék (Dány, Isaszeg) jámbor asszonynépe az ünnepen v. a rákövetkező vasárnap még az 1970-es években is föl szokta keresni. - A kultusz népszerűsítéséből a ferencesek is alaposan kivették a részüket. A rájuk annyira jellemző compassio szinte fölülmúlhatatlan két irod. kifejezésre jut Szt Bonaventúra zsolozsmájában és Jacopo da Todi →Stabat Mater szekvenciájában. Mindkettő belekerült a róm. lit-ba, ugyanakkor kiapadhatatlan forrása és mintája lett a szakrális népkölt-nek, Mária-siralmaknak is. - Ikgr. A ~ gótikus táblaképei még nem önállósultak, nem szakadtak ki a →Fájdalmak férfia, ill. →imago pietatis ikgr. rendjéből: Bártfa (1480), Berzenke (1500), Dovalló (1520), Igló (1500), Liptószentmária (1450), Liptószentmiklós (1470), Lőcse (1470), Magyarfenes (1490), Malompatak (1480), Mateóc (1450), Nagylomnic (1500), Nagyőr (1450), Nagyszalók (1783), Szepeshely (1480), Zólyomszászfalu (1440). - Gótikus faszobrai: Necpál (1500), Turócszentmárton (kk.). - A soproni Szt Mihály-tp-ban a ~ tiszt-ére 1519: oltár állt. - A ~ ábrázolásának sajátos formája a →Pietà. Egyik legszebb hazai változata, Sasvár ~-tp-ának kegyszobra a jámbor néphit szerint mindenkire érdeme szerint néz: a megátalkodottakra szigorúan, a megtisztultakra kegyesen. - Ábrázolták a ~et halott Fia nélkül, 7 tőrrel v. karddal átvert szívvel is (bajai ferences ktor sarkán, ill. újabban a tp. külső oldalánál, 1740; vsz. valamelyik boszniai kegyszobor mása). A 15-16. sz. képeken a 7 kard Máriát néha →gloriolaként veszi körül. A 7 kardnak megfelelő 7 fájdalmat 7 jelenetben is ábrázolták körülötte. - Patrociniumok. A ~ kultuszának barokk gyökérverését és utóbarokk népi virágzását tanúsítják a tiszt-ére emelt kpnák, melyek leginkább temetőben állnak: esztergomi egyhm.: Bácsa, Bernece, Búrszentmiklós (kpna), Érsekvadkert (kpna), Felsődiós, Felsővásárd, Garamújfalu, Gidrafa, Ipolyság, Kemence (kpna), Kisbánya, Kukló, Morvaszentjános, Nagybörzsöny, Nagykosztolány, Nagymánya (1762), Nyitraperjés (kpna), Ógyalla (kpna), Pozsony (temetőkpna), Sasvár (1764), Szebelléd, Szelincs, Szakolca (ferencesek), Szomolánka; nyitrai egyhm.: Kistarajos, Vaszka; besztercebányai egyhm.: Radvány (1872, kpna), Korpona (1794, kpna), Turóctótfalu; rozsnyói egyhm.: Rozsnyó (1741), Dénes (1759), Fazekaszsaluzsány (1825); szepesi egyhm.: Vavrecska, Zábrezs; egri egyhm.: Törökszentmiklós (1761), Mátraderecske (1803), Bükkzsérc (1818), Istenmezeje (1825), Kunszentmárton (1869, kpna), Szirma (1874), Gyöngyössolymos (1906, kpna), Arnót (1930), Jászdózsa (1931), Pétervására (kpna); kassai egyhm.: Sárosberettő (1785); szatmári egyhm.: Holcsik (1922), Izbugya; veszprémi egyhm.: Döbrönte, Felsősegesd (18. sz.), Noszlop, Somogyhosszúfalu; székesfehérvári egyhm.: Rácalmás (1745), Vál (1821), Dunapentele (kpna), Szabadbattyán (kpna), Pilisvörösvár (kpna); győri egyhm.: Felsőgalla (kpna), Fertőszentmiklós (kpna), Győr (kálvária, 18. sz.), Háromtölgy (búcsújáró kpna), Hegyeshalom (kpna), Kóny (kpna), Mosonszentpéter (kpna), Perenye (kpna), Pér (kpna); pécsi egyhm.: Tolna (1743), Magyarhertelend (1777), Bonyhád (1810), Mohács (1858, kpna), Hercegszabar (1882, kpna), Dunaszekcső (1888, kpna), Kiskőszeg (Batina, 1898, kpna), Lánycsók (1901, kpna), Baranyabán (1902, kpna), Hosszúhetény (kpna); váci egyhm.: Kistarcsa (kpna); kalocsai egyhm.: Vaskút (1824, kálvária), Baja (19. sz., kálvária), Pacsér (1860), Regőce (1861), Militics (1884, kálvária), Titel (1892, kálvária), Fajsz (1896, temetőkpna), Gara (1900), Kerény, Jánoshalma (kálvária); csanádi egyhm.: Kisősz (1803, kpna), Temesmóra (1807), Öthalom (1852), Csatád (1856, kpna), Újarad (1872, kpna), Vinga (1875), Szeged (Alsóváros, temetőkpna, 1878), Kübekháza (1891, kpna), Nagyzsám (1893, kpna), Újpécs (1896); nagyváradi egyhm.: Váradolaszi(1740); erdélyi egyhm.: Csákigorbó, Illyefalva, Jegenye (kpna), Kapnikbánya (kpna), Kolozsmonostor. **

Fájdalmas Szűzanya tisztelete. Gyöngyös, 1942. - Ájtatossági gyakorlat a Fájdalmas Szűz tiszt-ére. Máriaremete, 1942. - A Fájdalmas Szűzanya kis zsolozsmája. Eger, 1942. - Radó II:1355. - LThK IX:429. - Bálint II:279.